A borsóleves a hidegebb, akár őszi, akár téli napokban mindig előhozza belőlem azt az énem, amelyik csak egy kis kuckózós napra vágyik, kezében egy gőzölgő borsólevessel, és a kedvenc komfort sorozatával a tévében. A benne megtalálható grízgalusak, és zöldségek egyesülése a kedvünkre is jó hatással van, ráadásul köztudott, hogy nagyon egészséges is!
Friss, lágy, kicsit nyárias hangulatú fogás, igazi komfortétel, amit könnyű megszeretni. Nagyobb adag készül belőle, de nálunk ez sosem jelent gondot, mert akár két egymást követő napon is örömmel kerül újra az asztalra.
Hozzávalók:
- olaj,
- 2 evőkanál liszt,
- pirospaprika,
- 500 g sárgarépa,
- 300 g burgonya,
- só,
- kedvenc fűszereid,
- 1 hagyma,
- 450 g borsó,
- 3 tojás,
- 10-11 evőkanál búzadara.
Miért működik mindig a borsóleves
A borsóleves az a fajta étel, amit az év bármely szakában jólesik elkészíteni. Fagyasztva vagy üvegbe zárva egész évben elérhető, így nincs szükség különösebb tervezésre. Akiknek szerencséjük van, saját termést is el tudnak tenni, de szezonban szinte vétek nem friss borsóból főzni.
Nyáron különösen fontos helye van a konyhában, nálam elképzelhetetlen úgy egy szezon, hogy legalább egyszer ne kerüljön elő. Könnyű, mégis laktató, és mindig hozza azt az ismerős ízt, amihez jó visszatérni.
Elkészítés
A videóban lépésről lépésre láthatod, hogyan készül ez a leves. Érdemes bekapcsolni a feliratokat is, mert sok apró részlet segít abban, hogy igazán jól sikerüljön.