A legtöbb macskaszerető és tulajdonos átélte már azt a hirtelen, váratlan és érthetetlen pillanatot, amikor a békésen doromboló kedvenc váratlanul belemar a simogató kézbe, vagy megrágcsálja azt. Ilyenkor hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a cica nem normális, esetleg bosszúálló típus, pedig a viselkedése mögött szinte minden esetben pontosan meghatározható kommunikációs szándék áll.
Az állatpszichológusok tapasztalatai szerint, a macskák ritkán „huligánkodnak” öncélúan. A harapás vagy a karmolás náluk egyfajta végső eszköz, amellyel egy számukra kellemetlen helyzetet próbálnak feloldani, vagy éppen egy korábban rögzült, rossz játékstílust folytatnak. Ahhoz, hogy helyreállítsuk a békét a nappaliban, először meg kell értenünk, mit is akar mondani az állat ezekkel a drasztikus mozdulatokkal.
A harmonikus együttélés kulcsa a megfigyelés. Sokszor mi magunk vagyunk azok, akik akaratlanul is arra tanítjuk a cicát, hogy az agresszió kifizetődő vagy szórakoztató viselkedés. Ha felismerjük a kiváltó okokat, a kapcsolatunk ismét olyan nyugodt lehet, amilyenre a befogadáskor vágytunk.
A kézzel való játék veszélyes tananyag
Sok gazdi elköveti azt a hibát, különösen kiscicák esetében, hogy a saját kezét vagy lábát használja játékszerként. Bár egy kismacska apró harapásai még mulatságosnak tűnhetnek, a szakember figyelmeztet: ezzel azt tanítjuk az állatnak, hogy az emberi testrész egy levadászható préda. A macska számára a játék a legnagyobb jutalom, így ha hagyjuk, hogy a kezünket rágcsálja, abban a hitben erősítjük meg, hogy ez egy helyes és szórakoztató interakció.
A probléma akkor válik igazán égetővé, amikor a macska felnő, és már nem tud különbséget tenni a játékidő és a hétköznapi pillanatok között. Előfordulhat, hogy éjszaka a takaró alatt mozgó lábfejre támad rá, vagy munka közben a gépelő ujjakat kezdi el vadászni. Ilyenkor nem rosszindulat vezérli, csupán azt a természetes kommunikációs formát alkalmazza, amit mi magunk rögzítettünk nála a korai időszakban.
A szakértők szerint fontos, hogy mindig legyen valamilyen közvetítő eszköz, például egy pálcás játék vagy egy plüss egér a cica és a kezünk között. Ha a macska már megszokta a durva játékot, fokozatosan kell átterelni a figyelmét a tárgyakra. Amint rájön, hogy a kéz csak a simogatásra és az etetésre való, a támadások száma is drasztikusan csökkenni fog.
A személyes határok és a magány fontossága
Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a macskák alapvetően magányos vadászok leszármazottai, akiknek égető szükségük van a privát szférára. Az állatpszichológus szerint egy egészséges kapcsolatban a macskának az ideje közel felét interakció nélkül, egyedül kellene töltenie. Ha folyton felemeljük, magunkhoz szorítjuk vagy akkor is simogatjuk, amikor ő éppen elvonulna, előbb-utóbb védekezni fog.
A macska testbeszéde sokszor már percekkel a harapás előtt jelzi a feszültséget: a rángatózó farokvég, a hátracsapott fülek vagy a kitágult pupillák mind arra utalnak, hogy telt a pohár. Ha ezeket a jelzéseket figyelmen kívül hagyjuk, az állat úgy érzi, nincs más választása, mint a testi erő alkalmazása. Sokszor a simogatás közbeni hirtelen harapás is csak annyit jelent, hogy az ingerlés már túl sok volt az idegrendszerének, és azonnali szünetet kér.
Különösen fontos a határok tiszteletben tartása, ha gyerekek vagy más állatok is vannak a környezetben. A macskának tudnia kell, hogy van egy biztonságos helye, ahová bármikor elmenekülhet, és ahol senki nem fogja zavarni. Ha megadjuk neki ezt a szabadságot, az állat sokkal magabiztosabbá válik, és ritkábban érzi úgy, hogy megelőző jelleggel támadnia kell a nyugalma érdekében.
Az érzelmi túlfűtöttség és az átirányított düh
Vannak olyan helyzetek, amikor a macska nem ránk mérges, mi mégis rajtunk csattan a haragja. Ezt nevezik a szakemberek átirányított agressziónak. Tipikus példa, amikor a lakásban tartott cica meglát egy idegen macskát az ablakon keresztül. Mivel a betolakodót nem tudja elűzni a biztonságos üvegfal miatt, a felgyülemlett feszültséget és vadászösztönt a hozzá legközelebb álló személyen, vagyis a gazdáján vezeti le.
Bizonyos fajták, például a keleti macskák, genetikailag is érzékenyebb idegrendszerrel rendelkezhetnek. Ők könnyebben felspannolják magukat egy egyszerű játéktól vagy hosszabb simogatástól is. Az ilyen cicáknál az öröm és az izgalom pillanatok alatt átcsaphat kontrollálhatatlan mozdulatokba. Ilyenkor a macska dörgölőzik, kedveskedik, majd hirtelen karmolni kezd, mert az agya egyszerűen túlterhelődött az ingerektől.
Hasonló reakciókat válthat ki a félelem és a stressz is, például egy költözés vagy egy új háziállat érkezése után. A macska ilyenkor bizonytalannak érzi a felségterületét, és minden közeledést fenyegetésnek vélhet. A megoldás ilyenkor nem a büntetés, hanem a nyugalom biztosítása és a pozitív megerősítés. Ha türelmesen kivárjuk, amíg a kedvencünk megnyugszik, és jutalmazzuk a békés közeledést, a feszültség idővel magától is feloldódik.
Minden macska más egyéniség, de a legtöbb viselkedési probléma odafigyeléssel és a határok tiszteletben tartásával orvosolható. Ha megértjük, hogy a harapás nem személyes sértés, hanem egy segélykiáltás vagy egy rosszul rögzült szokás, sokkal könnyebben építhetjük újra a bizalmat.